Már a mozikban a Disney tavaly év végi utolsó nagy dobása a Star Wars saga befejező része, a Skywalker kora. Szerintem a film teljesen vállalható darab, de az biztos, hogy a nézése közben nem a fénykardtól égett hús szagát érezni, inkább egy telerottyintott pelenka bűzét. Tessék megtekinteni, aztán mindenki döntse el, hogy szüksége van-e még több ilyen epizódra, vagy sem. 

Vajon Starból lehet-e Warat építeni? Geszti Péteren szocializálódott agyamat ez a fantáziátlan szójáték járta át a moziban ülve. Mert ebben a filmben minden megvan, amitől a fanatikus rajongók dobnak egy hátast. Csak a kérdés, hogy ennyi elég-e? Most kiderült, hogy az egész Star Wars históriával a gyártó csupán biztonsági játékot játszik. Az ígéretes ébredő erő visszaaludt, mint másnapos egyetemista gólyabál után. A 7. film reménykeltő volt. Nagy volt benne a nosztalgia a faktor, és könnybe lábadt az ember szeme a régi, leporolt hősöktől. Végre valaki (J. J. Abrams) igazi rajongóként készített filmet. Aztán a 8. Az Utolsó Jedik meglépett egy bátrabb húzást és szakított bizonyos hagyományokkal. Meg is lett az eredmény, a közutálat. Hiába volt mersze elindulni egy más úton, a népek nem zabálták, mint zombik az agyvelőt. Nem is kért ilyen folytatásból a Disney, hisz ő csak a lóvéra hajt, ezért visszatér a jól bevált rendezőhöz és nyomvonalhoz. Ússzon csak Dagobert bácsi a pénzben. Kicsit multicéges Kickstarterre vette a formát. Magabiztosan kiszolgálta a rajongókat, meghitelezte a gyártási költségeket, hogy azok majd utólag összedobják a pénzt a mozi pénztáraknál. Így került a kukába például, az a reményteli ötlet is, hogy Rey egy senki. És mindent megtettek, hogy az előző rész fiaskóit visszacsinálják.
Eredetiség helyett pedig visszaültek a nosztalgiavonatra. Gáz, hogy még mindig az oldszkúl hősök dobogtatják meg a szívünket, ha felbukkannak a vásznon. Vagyis az új trilógia főszereplői messze nem érdekesek és kedvelhetők annyira, hogy valóban szeressük őket. Ciki, hogy kilenc rész alatt nem lehetett egy valamirevaló főgonoszt kreálni. Vissza kellett hozni egy már rég legyőzött, és elvileg halott Palpatine császárt, aki még ma is úgy szórja a villámokat a kezéből, mint Mari néni az aprót a közértben a bukszájából. Amikor egy pillanatra felbukkantak az ewokok csak egy klasszikus Nic Cage mondat jutott eszembe a Sziklából: „szívesen kibeleznélek kisfiam”. De említhetjük a tök felesleges csókjeleneteket. Mondjuk Rey és Ren között. Most ez akkor minek is? Vagy a híres leszbicsókot. Mindez a polkorrektség jegyében, egy olyan cégtől, aki épp bekebelezi az egész filmszakmát, és némi zöldhasúért porig alázza a saját klasszikus mozijaikat is. Való világunk fontos dolgai ezek, és vannak filmek, amelyek beszélnek ezekről a fontos témákról, de egy Star Wars film, ettől nem lesz jobb vagy több. Nem is lett. Talán, ha Finn és Poe között csattant volna egy smaci, az számított volna valamit, de így. Egy villanásnyi #meeto. Értelmetlen, mint a vasemberként repülő rohamosztagos és hasonszőrű marhaságok. Én a végén vártam a Monty Pythonos lezárás, hogy Rey és Ren felváltva élesztgetik újra egymást, míg nem szól nekik egy mellékszerepelő, hogy most már indulni kéne.
A mozi jó ideje nélkülözi a varázslatot. Az arcunkba nyomnak egy tucat CGI-t és azt hiszik, ezzel le vagyunk véve a lábunkról. A Disney nem tudott mit kezdeni a Star Wars-sal. A Mandalorian ezerszer hangulatosabb és azért nem kell moziba menni. Míg réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban bementünk egy alkotóért, egy jó sztoriért a moziba, ma azért megyünk be, mert valaki eltörte a bokáját forgatás közben és ezt látni akarjuk. A film másodlagossá a marketing elsődlegessé vált. A csepegtetett infók, az érdekességek, a botrányok nézetik meg velünk a filmet. Jó példa, ma már az előzetes is előzetest kap. Kizárólag színtiszta reklámról szól az egész procedúra. 

Aztán néha a legváratlanabb helyről érkezik a meglepetés. A sors fintora, hogy nálunk közel egy időben mutatták be a trilógia befejezését és az előző epizód rendezőjének új filmjét, a Tőrbe ejtvét. A kontraszt óriási! A Star Wars csupán egy steril sorfilm lett, különösebben nagy katarzis nélkül. No, ezt is láttam oszt kész. Ellenben Rian Johnson megcsavart zsánerfilmjéről kaján vigyorral a képemen távoztam a teremből. Visszaadta a hitem a mozizásban. Százszor inkább ezt, mint egy újabb önismétlő, gyáva űroperát. Egészében élvezhetőbb, okosabb, humorosabb és élményt adóbb alkotás, mint a másik. A színészek játszanak és élvezik, és nem a látványos számítógépes trükkök uralják a vásznat. Ahogy Ford Fairlane mondaná: a Disney bekaphatja, hoooo. Rian Johnson köszöni szépen jól van Star Wars film nélkül is (legalábbis egyenlőre), és mi is sokkal jobban vagyunk a Star Wars nélkül, ha helyette láthatunk tényleg jó filmeket a moziban. Szerencsére, amikor már temetnénk a FILMSZÍNHÁZAT, mindig jön valaki, valami, aki és ami felráz minket. Most ez nem a Skywalker kora volt.

Ha szereted a jó filmeket, inkább az említett Tőrbe ejtve című filmet nézd meg. Nem azért, mert bármilyen jutalékot kapnék a bevételből, hanem, mert egy magasabb nézőszámmal érzékeltethetjük, hogy van igény eredeti, hangulatos és szívvel-lélekkel készült minőségi filmekre.