Mivel már minden létező rosszat elmondtak a filmről ezért nem túl nagy elvárásokkal ültem be rá. A végén az első, ami eszembe jutott ez volt: ez egy oltári nagy faszság, fasza kivitelben. Nem értem miért a sok ekézés, semmivel sem vállalhatatlanabb a korábbi részeknél. Leszámítva az etalonnak minősülő első klasszikust, ugye. A továbbiakban erősen spoileres lesz az írás, csak saját felelősségre olvassa tovább mindenki.

Ez már rég nem az, amit valamikor Spielberg bá' letett az asztalra. Nyoma sincs benne az első film szépen felépített ívének. De nem is lehet visszaadni azt az érzést, amit akkor élt át az ember, amikor először látott nagy vásznon bazi nagy dinókat. Mára marad a minden részre új mix vagy remix dinoszaurusz. Tiësto könyörög a receptért. A szellemiség meg, a ne játszunk istent, az élet utat tör magának vagy a genetika felelősségvállalása folyton ott fityeg a háttérben ürügyként az akciózásra. A lényeg már rég a látvány, a feszültség, az akció és a humor. Ezekben pedig ez az epizód is szépen teljesít. Nem ül le, nem vontatott, bugyutaságával együtt is kitölti a kétórás játékidőt és szórakoztat.

A film halad tovább az előző rész mezsgyéjén, és eleinte a nosztalgiára épít. A pocsék jelzőjű második rész, az elcseszett világ útját járja. Rossz arcú zsoldosok, akik dinókat fogdosnak be egy szigeten. Köztük is a főnökük a főgenyó Wheatley Ted Levine alakításában. Nem tehetek róla, szegény Ted bármilyen cukorfalat százados volt a Monk sorozatban, nekem mindig két elmebeteg vadállat szerepe ugrik be, ha meglátom, Buffaló Bill-é A bárányok hallgatnakból, és Bosko-é a Szemtől szembenből. Hát itt most nincs lehetősége ennyire kibontakozni, de azért eljátszhatja a dinók fogtündérét. Vesztére. Szerepe ugyanolyan egysíkú marad, mint a többi színészé. Ők nem többek itt biodíszletnél. A kötelező vicces mellékszereplő, a bedarálható arc nélküli katona, az egész hátterében álló nyájasan álszent gonosz, az egymást közt szívózó, évődő, vívódó hős és hősnő, meg Jeff Goldblum, mind egyenest a klisé bibliából összeválogatva. A maga szintjén működőképes összetétel. A néző arcán végig ott ül a kaján vigyor, hogy most komolyan vegye vagy inkább ne ezt az egészet. Semmivel sem idiótábbak az ötletek, mint például az előzőben a raptorokkal motorozó jelenet. Az ember szinte várja, hogy a kitörő vulkán előli meneküléskor, az üveggömbből kiszoruló Chris Pratt felugrik annak a tetejére és az úgy gurul tova, rajta az egyensúlyozó cool hősünkkel.

Ennél a résznél van két érdekes momentum. Az egyik amint Pratt lebénított karaktere Ace Venturát megszégyenítő mozgáskultúrával menekül el a forró láva elől. Nem tudtam eldönteni ezen sírjak vagy nevessek. A közönség döntésképesebb volt, nevetett rajta. A másik egy valóban gyönyörű kép. A távolodó hajóról látjuk a mólón maradt szegény brachiosaurust eltűnni a vulkán okozta füstfelhőben. No hiszen, ha valakinek a csivavája lett volna, akkor biztos visszaúsztak volna érte, de mindegy.
Érdemként jegyezhetjük fel, hogy míg a legtöbb film tágul, ez inkább szűkül. A térbeli grandiózus részek a mozi első felében lezavaródnak. Eljutunk egy pusztuló szigetről egy ódon kastély falai közé, ahol a lombikban katyvasztott szörnyeteg úgy rohan a közlekedőn, mint alien a Nostromo szűk folyosóin. És a fanszőrzet (angolul: fanservice) kedvéért itt is beleütközünk pár spielbergi utalásba (konyhai jelenet az első részből, üvegrepedős a másodikból). A rendező épp ott van leginkább elemében, amikor képi gegeket (elő dinó az ajándékshop kirakatában), az akció jelenetek túlfeszítését (hőseink elbújnak egy kidőlt fatörzs mögé, amelyből egyre kevesebb marad, ahogy a különböző állatok menekülés közben beleütközve szétmorzsolják) vagy horrorisztikus elemeket (dinó a hálószobában) használhat. Ezekben van fantázia, ötlet, ezt érzi a direktor is és nagyszerűen machinál velük.

És a fő pozitívumhoz, hogy egészen új vizekre evez a sorozat. Az ijesztgetés sosem állt távol tőle, ám egyre inkább megyünk el egy soft horror irányba. Ahogy létezik udvarias zombi film, a Z világháború személyében, úgy ez a mozi is óvatos horrorként működik. Ha a stúdió bevállalná a mostanában divatos magasabb korhatár besorolást, akkor igazi bűnös élvezet válna belőle. Zsigerig ható, véres, csonkolós, belezős „B” kategóriás szörny film. A dinoszauruszok végre megkapnák a nekik kijáró szerepet és tiszteletet a vásznon. Egyben igazán kiélhetné magát ez az egész génmanipulációs történetszál is, szaftos biohorror formájában. Korábban voltak olyan tervek a folytatásokhoz, amiben találkoztunk volna ember-dinoszaurusz hibridekkel, na ezt jól elő lehetne venni a fiókból, leporolni, oszt beengedni a világ nagy állatkertjébe őket. Ahol most már ugye együtt élnek a dinók és az emberek (meg akár a dinóemberek). Bakker, ekkora baromságot. Mary néni a kertvárosban szombat reggel süti a pancakes-t, egyszer csak benéz egy raptor az ablakon és széttépi. "Ó, anyát megette egy raptor!" "Semmi baj fiam, holnap megint újra klónoztatjuk. Addig takarítsd fel az agycsimbókjait" Persze, ha a Majmok bolygója irányvonalán indulnak el az alkotók a tervezett trilógia záródarabjában, akkor nem akkora ökörség.

Ne felejtsük el, hogy a Universal felsült a Dark Universum építésével. Ám azzal, hogy ránk szabadította az őslényeket és innentől akár egy belvárosi Starbucks-ban is feltűnhetnek pitét zabálva, összemoshatná más jól működő franchise-zal őket. Mondjuk megnézném, amint Dominic Toretto bunyózik egy jót az indoraptorral, mint alfa az alfával vagy mint alfa a Dodge Chargerrel a Fast & Jurassic című mélylélektani drámában.

Szóval van még élet az elkábított T. rex meglovagolásán túl és van még kihasználatlan lehetőség ebben a brandben. A kérdés az, mit vállal be a stúdió és a készítők. Mert moziba az ember két dologért jár. Hogy lásson valódi nagy kalandot, amely beszippantja és ámulatba ejti, valamint az önfeledt szórakozásért. Nagyon kevés filmnek sikerül mindkettő egyszerre. Ezért, ha már az egyik teljesül, az nagy szó. A Bukott birodalomnak a második sikerül.
Ha tetszett ez a poszt, akkor ne tarts otthon raptort.